HÍREK ÉS RENDEZVÉNYEK

Janez Janša kormányfő találkozott a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség vezetőségével is
A Szlovén Kormány tegnapi, Muravidéki látogatása során Janez Janša kormányfő munkaebéden találkozott a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség vezetőségével: Horváth Ferenc, nemzetiségi országgyűlési képviselővel, az MMÖNK Tanácsának elnökével, valamint Bači Zsuzsanna és Orban Dušan alelnökökkel. A találkozón továbbá jelen volt dr. Vinko Gorenak, a kormány és az országgyűlés közötti koordinálásért felelős államtitkár és mag. Stane Baluh, a Szlovén Kormány Nemzetiségi Hivatalának igazgatója.
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöksége a beszélgetőpartnereknek bemutatta a közösség tevékenységét, a nemzetiségileg vegyesen lakott területen zajló és a határon átnyúló projektjeit. A megbeszélés során külön érintették a kétnyelvű oktatás színvonala emelésének problematikáját. Továbbá külön kiemelték a nevelő – óvó intézetek helyiségeinek felújítását, újjáépítését, amelyek egyaránt szolgálják a nemzetiséghez és a többségi nemzethez tartozó fiatalok igényeit is. Ebből adódóan szóba került a gyertyánosi óvoda és iskola mellett kiépítésre váró tornaterem, melynek befejezéséhez és működtetéséhez további pénzeszközökre lenne szükség. A kormány képviselői külön dicsérettel illették a magyar önkormányzat tagjait a radamosi Korai Fejlesztő és Generációk Közti Központ létrehozását illetően.
Az infrastrukturális beruházások terén a két fő téma a Szlovénia és Magyarország közötti összekötő utak (Hodos–Szalafő, Zsitkóc–Bödeháza, Szentlászló–Szentgyörgyvölgy) rendezése, valamint a Rédics–Lendva és a Lendva–Beltinci vasútvonal kiépítéséhez szükséges projektdokumentáció elkészítése volt.
Horváth Ferenc, a csúcsszervezet elnöke üdvözölte a Muravidék–Rábavidék Alap létrehozását, amely fontos tényezője lesz Szlovénia és Magyarország nemzetiségileg vegyesen lakott területe gazdasági fejlődésének. Hozzáfűzte, hogy az alapból a határ mindkét oldalán élő nemzeti közösség hívhatna le forrásokat az infrastruktúra, a középületek és a gazdaság területére, valamint új munkahelyek létrehozására. Ez az egész régióra nézve minden területen a mutatók pozitív növekedését jelentené. Orban Dušan, az MMÖNK Tanácsának alelnöke is egyetértett az elmondottakkal, hiszen a jövőben ő is a Muravidék nemzetiségileg vegyesen lakott területének fejlődését a gazdaság, a mezőgazdaság és a turizmus területén látja. Viszont emellett még mindig fontos szerepe van a kultúrának és a különféle egyesületek tevékenységének. A kormányhoz külön kérést intéztek a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet, valamint a Muravidékre – Művelődési, Turisztikai és Ifjúsági Egyesület működésének társfinanszírozását illetően. A két szervezet a tájházak működése és a kézművesség népszerűsítése céljából, illetve egy kézműves iskola és kézművességekkel foglalkozó házak létrehozása céljából volt megalapítva.
A munkaebédet követően Horváth Ferenc elnök részt vett Janez Janša kormányfő és a MOL Slovenija vállalat vezetőségének találkozóján Muraszombatban. Bači Zsuzsanna alelnök pedig Lendván találkozott dr. Simona Kustec, oktatási, tudományos és sportminiszterrel. Beszélgetésük során a kétnyelvű oktatás fejlesztésének lehetőségét, az új közép- és felsőfokú tanulmányi programok bevezetésének opcióját, valamint az 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola melléképületének rendezését érintették, amelyben előreláthatólag három tanterem is helyet kap.
Foto: MMR, Vlada Republike Slovenije
Dátum: · Szerző mmönk · A bejegyzés kategóriája: Események, Hírek