HÍREK ÉS RENDEZVÉNYEK

A pajta megnyitója Dobronakon

Ma délelőtt a Dobronoki György-ház udvarán ünnepélyes keretek közt megnyitották azt a létesítményt, amelyben ezentúl még gazdagabb kézműves programok látogathatók, és különböző kézműves foglalkozások és bemutatók is méltó helyet kapnak.

Ünnepi beszédet mondott Varga Edit, a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnőke, Darko Sajko, a szlovén Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztérium Faipari Igazgatóságának vezérigazgatója és Bači Zsuzsanna, az MMÖNK Tanácsának alelnöke.

A kultúrműsorban felléptek a dobronaki Katicabogár Óvoda óvodásai, a Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola tanulói és a Dobronaki Nótázók.

Az udvaron az odalátogatókat különböző hagyományőrző bemutató várta.

A pajta megépítéséhez szükséges támogatást a két állam, Szlovénia és Magyarország biztosította, a kivitelezésben pedig a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség gazdasági pályázata is segített.

Galéria: LINK

Dátum: · Szerző mmönk · A bejegyzés kategóriája: Események, Hírek