A magyar nemzeti közösség gazdasági alapjának serkentési programja 2021-2024

A magyar nemzeti közösség gazdasági alapjának serkentési programja 2017-2020 sikeres befejezését követően a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség a következő, 2021-től 2024-ig tartó időszakra vonatkozó Program megvalósításával folytatja a munkáját. Mindkét Program célja az őshonos magyar nemzeti közösség által lakott terület gazdasági alapjainak fejlesztése, ami új munkahelyek létrehozását és a meglévők megőrzését, új infrastruktúra kialakítását és a meglévő modernizálását, valamint a térség vonzerejének növelését jelenti.

A program három intézkedésből tevődik össze: Gazdasági befektetések ösztönzése a programterületen, Idegenforgalmi tevékenységek és termékek létrehozásának ösztönzése, A programterület promóciója és a program kivitelezésének támogatása. A felsorolt intézkedések számos terület összefüggő egységét alkotják, amelyek célja elsősorban új munkahelyek létrehozása és a meglévők megérzése, új infrastruktúra kialakítása és a meglévő modernizálása, valamint a programterület vonzerejének növelése, de főleg a programterületen adódó lehetőségek kihasználásának támogatása. A térség különböző turisztikai nevezetességekkel és látványosságokkal rendelkezik, az idegenforgalom pedig évről évre növekszik. Külön ki kell hangsúlyozni a gazdag kétnyelvű magyar-szlovén kultúrát, a néphagyományt, a gasztronómiai különlegességeket és a helyi borkínálatot, valamint az aktív turizmus lehetőségét és a gyógyító termálvizet.